₩ 11,900
Az egészséges életmód elterjedésével az Omega-3 zsírsavak is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az étkezések során. Ezek a telítetlen zsírsavak elsősorban a hidegvízi halfajtákban találhatók meg jelentős mennyiségben, azonban növényi források és húsok, illetve tojás fogyasztásával is pótolhatjuk őket. Melyek az Omega-3 hatásai?
Az Omega-3 zsírok előnyösen hatnak a látóhártyára, az agy- és az idegsejtek működésére, serkentik a szellemi potenciált és a kognitív teljesítőképességet, javítják a memóriát, a reakcióidőt és a koncentrációt is. Ezen tulajdonságuk miatt pedig jó hatással vannak a figyelemhiányos és hiperaktivitási zavarral rendelkező gyermekek képességeinek fejlesztésére is.
Az Omega-3 zsírsavak tehát nemcsak a fizikumra hatnak erősítőleg, hanem a mentális egészségünkre is vigyáznak. Egy közel 20 éven keresztül tartó kutatás során jöttek rá, hogy azokon a területeken, ahol hagyományosan több halat fogyasztanak, kisebb a szívinfarktusosok és a depresszióban szenvedők száma. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy mivel az Omega-3 fontos szerepet játszik az agy egészségében és a kognitív képességek fejlesztésében, hiánya működési zavarokat okozhat, csökkentve ezzel a stresszhelyzetek kezelésének képességét.
Aminek köszönhetően csökkenhet az érelmeszesedés mértéke, így a szív-és érrendszeri betegségek kialakulására is kevesebb esély nyílik. Ha minél alacsonyabbra szeretnénk szorítani a stroke vagy éppen a szívroham kockázatát, biztosítsuk minden nap a szükséges Omega-3 mennyiséget a szervezetünk számára.
A gyulladás egy természetes, jótékony válasz az immunrendszer részéről a fertőzésekkel szemben. Azonban néha túl sokáig tarthat, és még a fertőzés vagy sérülés elmúlása után is fájdalmat okozhat. Ráadásul a túl hosszú ideig fennálló gyulladás krónikus betegségek kialakulásához is vezethet, ezért érdemes minél hamarabb gondoskodni a csökkentéséről.
Szerencsére az Omega-3 zsírsavak mérsékelhetik a gyulladáshoz köthető molekulák és anyagok termelését, így az eikozanoidok és a citokinek előállítása is visszaszorítható. Legyen szó kisebb-nagyobb gyulladásról, az Omega-3 pótlásával sokat tehetünk a fájdalom megszüntetéséért és az egészségünk visszanyeréséért.
Az autoimmun betegségek ismérve, hogy az immunrendszer “összetéveszti” az egészséges sejteket az idegen sejtekkel, majd megtámadja őket. Ilyenkor a szervezet védekező mechanizmusa önmaga ellen fordul, ami egyrészt meggyengíti az immunrendszert, másrészt súlyos betegségek kialakulását is előidézheti.
Kutatások szerint azok a csecsemők, akik megfelelő mennyiségű Omega-3-at kaptak, kevesebb eséllyel lettek cukorbetegek, illetve az autoimmun betegségekkel szemben is hatékonyabban védekeztek. Természetesen felnőttként is tanácsos odafigyelni az Omega-3-bevitelre, hogy az immunrendszer minél erősebbé váljon.
Az asztma egy krónikus tüdőbetegség, amelynek tünetei között a köhögés és a légszomj, illetve a zihálás is megtalálható. A légutak gyulladásából és duzzanatából fakadó súlyos asztmás rohamok pedig rendkívül veszélyesek lehetnek, ezért az asztma ellen aktívan kell tenni. Érdekesség, hogy a WHO adatai alapján világszerte 235 millió ember, hazánkban pedig a lakosság 8-10%-a szenved asztmától.
Azon gyermekeknél, akik kellő Omega-3 zsírsavat fogyasztanak, csökken az asztma kialakulásának kockázata is. Azonban a gyulladáscsökkentő hatása miatt a felnőttek számára is segíthet a légzési problémák megelőzésében.
A csontritkulás (oszteoporózis) és az ízületi gyulladás két gyakori rendellenesség, amelyek a teljes csontrendszert károsíthatják. Az Omega-3 zsírsavak viszont erősíthetik a csontokat, hiszen növelik a csontozat kalcium tartalmát. Ízületi gyulladás fennállásakor pedig enyhíthetik a fájdalmat, és hamarabb megszűnhetnek a kellemetlen tünetek.
Megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hiányában nemcsak fáradtak lehetünk, hanem az elhízásra és a cukorbetegségre, továbbá a depresszióra is hajlamosabbá válunk. Ráadásul a daganatos megbetegedések és a szívbetegségek esélyét is növeljük.
Állatokon végzett kutatások szerint az Omega-3 pótlása serkentheti a melatonin, azaz az “alváshormon” termelését, az emberek körében viszont még további vizsgálatok szükségesek. Veszíteni viszont semmit nem veszíthetünk vele, ezért ha rosszul alszunk, mindenképpen adjunk egy esélyt az Omega-3-nak is – akár melatonin készítménnyel kombinálva.
Az Omega-3-ban található DHA felelős a sejtmembránok egészségéért, amelyek a bőr jelentős részét alkotják. Az EPA szintén jótékony hatással bír a bőrre, hiszen elősegíti a hidratáltságát, védi a korai öregedés ellen, illetve a pattanások és mitesszerek kialakulásának kockázatát is csökkenti. Fontos tehát, hogy az Omega-3 rendszeres pótlásával a vér DHA és EPA szintje egyaránt optimális legyen.
Az egészséges zsírsavak segítik a magzat fejlődését, és csökkentik a vetélés kockázatát, így a kismamák étrendjének elengedhetetlen részei. Csecsemőkorban pedig az éles látás és a szellemi fejlődés kialakulásában játszanak fontos szerepet.
Az Omega-3 zsírsavak két fajtája – az EPA és DHA (amely fő alkotóeleme az Iljánggákpum-Omega 3+-nak) – főleg halak húsában található meg, az ALA pedig növényi eredetű táplálékokban – például magvakban – lelhető fel.
3-4 hét
Nincsenek kapcsolódó termékek!
Még nincs értékelés.
© 2025 Shinki Koreai Patika
Company data:
사업자:신SHINKI
Cégadatok:
Légy az első, aki értékeli: "Iljánggákpum Omega 3+"