A színeknek nagy jelentősége volt, az egyszerű emberek csak bizonyos színeket viselhettek, néhány színt a nemesség számára tartottak fenn. A világegyetem közepét szimbolizáló aranysárgát az uralkodó család viselhette. Egy időben a koreai királyok nem is viselhettek arany színű ruházatot, mert az a kínai császár színe volt, ezért csak pirosat viselhettek, de azokban az időszakokban, amikor a kínai befolyás gyengült, a koreai uralkodó is aranyat viselt. A gazdagságot és a jó szerencsét szimbolizáló piros szín az esküvői ruhákban van jelen.
Az indigo szín, az állandóság szimbóluma, az udvarhölgyek (궁녀, kungnjo) és a tudósok. A fekete, a teremtés és a végtelenség forrásának színe megjelent az emberek kalapjában. A férfiakat a koreai kultúrában a keleti egyenlítővel azonosítják, és színe kék, ezért az előkelők kék árnyalatokat viseltek (világosabb kék színt jade kéknek, „kacsatojás kéknek” és egy árnyalatú bézs színt).

A női hanbok színe a vörös (rózsaszín, lila), valamint a kék, a sárga és a barna világosabb árnyalatait tükrözte. Az egyedülálló lányok élénkebb színekben, a házas nők pedig sötétebb színekben jártak.

A nyak, az ujjak, a szalagok és a zsinórok kontrasztos színben készülnek, mert a koreaiak szerint ez kiemeli a ruha szépségét.

A fehér szín mindig is különösen népszerű volt a koreaiak körében, mert azt hitték, hogy kiváló kontrasztot biztosít a fekete hajjal. A kiegészítő színek (zöld-piros, kék-sárga) szintén nagyon elterjedtek, csakúgy, mint a nagyon kontrasztos, élénk színkombinációk, például a zöld-kék, a sárga-piros, mert figyelemfelkeltőek.

Az alapszínekről úgy gondolják, hogy a koreai kultúra távol tartja a gonoszt. A kiegészítők és a hímzett minták színeiben az alapszínek harmóniáját keresték.

A koreai hanbok jellemzője az volt, hogy általában kerülik a mintákat, inkább az egyszerű megjelenést részesítik előnyben, aminek következtében a hanbok nagy felületen, mintázat nélkül „üres” volt. Ha mintát is alkalmaztak, akkor általában a szövetbe való szövést részesítették előnyben az utólagos dekoráció helyett. Díszítés helyett a szoknya redős részét részesítették előnyben, ami elegánssá és kifinomultabbá tette viselőjét mozgása közben. A nagy, mintázatlan felületek azonban más módon is felhasználhatók voltak, gyakran előfordult például, hogy maguk a nemesek festettek mintát, szöveget a kisengek szoknyájára, amit a kisengek büszkén mutogattak.

Néhány hölgy még hét réteg fehérneműt is viselt.A ruhát rövid, speciális formájú zokni-szerű harisnya egészítette ki – a poson (버선)